Tegnap még velem voltál, ma meg már ellenem,
Tegnap még becéztél, ma már nem tudod a nevem...

Weöres Sándor: a Társ

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli,
és hevét kibírja,
ő a párod.

Messzebb vagy

Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.

Wass Albert: szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.

Feltámadunk

Ha elmész, ne mondd azt, hogy „Elmegyek.”,
még azt se, hogy „Megyek, de visszajövök.”,
csak „Visszajövök.”. Azt az undokságot,
hogy közben elmész, ebből is tudom.

Lásd, a temetők kapuján
ízlésesen, és a közbeeső
halálra való minden célzás nélkül
csak ennyi áll: „Feltámadunk”.

A.J. Christian

"S noha a kaktusz képes szembeszállni a világgal, noha még a sivatagban, egyedül is megél,
nézd csak meg, mi történik vele. Egyedül, magányosan szikkad ki a hosszú évek alatt.
Igen, a virág sebezhetőbb, nem képes megvédeni magát, viszont él, életet és örömöt ad
mindennek és mindenkinek. S még egy apróság. Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel
ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy,
kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak...nos,
ehhez kell az erő."

Szerelmünk lapjai

"Tudom, hogy nincs bennem semmi különös.
Az átlagemberek átlagéletét élem.
Nem alkottam semmi emlékezeteset, nevem
hamarosan homályba vész, de tiszta szívből,
igaz szerelemmel szerettem valakit,
és ez nekem teljesen elég."

Charlie Chaplin

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant,
megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől
sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam
tovább.Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt
hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak! Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum
lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem, hogy elvesztek valakit,
aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem) ! DE TÚLÉLTEM!
És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem...és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd...
ÉLJ!!!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel
veszteni és merészen győzni, Mert a világ a bátraké és
AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

Oscar Wilde

"A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik."

Josephine Hart- Gyűlöllek

"Egy hónapon át, harminc napon át vonta meg tőlem...még az örömet is,
hogy láthassam. Dolgok -nincs szavam rájuk- lebegtek
és haltak el bennem. Halálok vég nélkül, nap mint nap,
a bensőm kis üregében. Valahol a bal oldalon.
A fájdalom onnan áradt szét, azt hiszem."

Twilight

"I'd never given much thought to how I would die.
But dying in the place of someone I love

seems like a good way to go."

Stephenie Meyer: Alkonyat (részletek)

Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok meghalni - bár az utóbbi hónapokban
lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal,
biztos nem így képzelem... Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom,
olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek.
Nemes célért, éppenséggel.
És ez azért számít valamit...

...

Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat,
akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom véget ér.

...

Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett,
ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést.
Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet,
hanem egyszerűen csak véghezvittem, amit elhatároztam -

és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről,
hogy már minden eldőlt.

...

Másnap reggel komoly vitába keveredtem énemnek azon részével,
amely szerint az egész estét csak álmodtam.
Sem a logika, sem a józan ész nem az én oldalamon állt.
Azokba a részletekbe kapaszkodtam hát,
amelyeket semmiképpen sem képzelhettem - mint például az illata.
Azt nem álmodhattam.

...

Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor,
és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.

...

Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz.
A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén,
le kell esnie róla vagy erre, vagy arra -

hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ.
Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna,
és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét.
Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál,
hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerűen lehetetlenség.

...

Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult.
Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán,
ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet.

...

- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba...

- Micsoda buta bárány - sóhajtottam.

- Micsoda beteg, mazochista oroszlán!

...

Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul.
Talán órákig.
Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant,
szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban
sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége -
olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem.
És mégsem féltem.
Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.

...

Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék.
És nem szégyellném.

...

Csak azért, mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk,
ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy,
hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek...egy olyan végzetnek,
amit egyikünk sem maga választott.

...

Szeretlek - mondta. - Gyönge mentség arra, amit teszek,
de azért igaz.

...

A levelet óvatosan összehajtogattam, és a borítékba csúsztattam.
Megtalálja majd, amikor már mindennek vége.
Csak azt reméltem, hogy megérti, és hallgat rám most az egyszer.
Aztán a szívemet is gondosan lezártam, akár a borítékot.

...

A bátorság egy ponton túl már őrültség.

...

Alkonyat van megint - mormolta. Megint vége van valaminek.
Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.

...

- Figyelj rám - mondtam. - Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.
Ez nem elég?
- De igen, elég - felelte mosolyogva.
Örök időkre elég.

"Childhood is not from birth to a certain age
and at a certain age the child is grown
and puts away childish things.
Childhood is the kingdom where nobody dies."

"Ha a közeledben van, akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő.
A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz,
mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van,
aki számodra kedves. Ez az összetéveszthetetlen jelenlét-érzet,

amikor az idegenség hirtelen ismerőssé válik, amikor meghitté
varázsolódik a környezeted - a szeretet biztos jele.
Nem kell mindig testi közellét.
Minél valódibb egy szeretet, annál távolabbra hat térben és időben is.
Ha rád gondolok és szeretlek, megjelenhet lelkedben az üzenet.
A város másik pontján is.
Néha a Föld másik pontján is.

"Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
kiknek őrizgetjük szellemét,
mindazokért egy-egy gyertya égjen..."

álom

"Nem is tudtad? Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti,
hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen,
hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül."

Szomorú vasárnap

Szomorú Vasárnap

Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával
Álmokat kergető vasárnap délelőtt
Bánatom hintaja nélküled visszajött
Azóta szomorú mindig a vasárnap
Könnycsepp az italom, kenyerem a bánat

Szomorú vasárnap

Utolsó vasárnap kedvesem gyere el
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel
Akkor is virág vár, virág és koporsó
Virágos fák alatt utam az utolsó
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak

Utolsó vasárnap

Holtakat szeretni

Holtakat szeretni

Nézem a televíziót. Az 56-os áldozatok hozzátartozói beszélnek. Vén testvérek, feleségek.
Mondják, mondják az emlékeiket, s miközben beszélnek, a lelkükben eltemetett képek fokozatosan élesednek. S jön egy pillanat… egy kikerülhetetlen pillanat… és elkezdenek sírni.
Tudom, hogy így lesz.
Miközben beszélnek érzem, hogy a fájdalom epicentruma felé közelednek.
Ezt mint drámaíró tudom: minden fájdalomnak van egy sugárzó góca. Itt fáj a legjobban, innen ered az egész. És ez nem pontosan ott van, ahol valaha legjobban fájt. Nem ott, ahol valaha elájult az asszony. Máshol. Ott, amikor átadták neki társának holmijait. A cigarettatárcáját. A nyakkendőjét. A szemüvegét. Amikor eszébe jut az a kurta mondat, amivel elbúcsúzott tőle.
De nem is erről akarok most beszélni.
Hanem arról, hogy több, mint fél évszázad telt el azóta!
Ötvenegy év!Azóta – ha csak nem élte az indiai özvegyek egykori sorsát, s nem halt a férje után – rengeteg dolog történhetett már vele. Több házasság, szerelem, megszámlálhatatlanul sok ölelés, csók, gondok, örömök, tán gyerekek és unokák is. Hétszer kicserélődtek az összes sejtjei! Látom a filmen az egykori fényképét – ma már nem is hasonlít arra a lányra vagy fiatalasszonyra, aki valaha volt.
Mintha nem is vele történt volna az egész.
Mintha egy másik, előző életének a tragédiáját idézné.
A város megváltozott, a házak megváltoztak, a fák megnőttek. Mások lettek az utcák, más lett a kordivat, az egész élet.
Ő is más lett.
Nemcsak megöregedett, de más ember is lett.
Más sorsot él.
Csak most, hogy beszél, s mint egy búvár, lemerül lelkének mély tengerébe, s felhozza mindazt, ami ott mégiscsak él: hirtelen jelenvalóvá lesz a múlt.
És sír.
Úgy zokog, mintha tegnap történt volna a tragédia.
Kissé fáradtabban talán.
Már nem jajgat, csak elerednek a könnyei.
Ötven év alatt megtanulta, hogyan kell ezt elfojtani. Letörli arcát egy zsebkendővel, és folytatja tovább. Most már tárgyilagosan, az uralt érzelmek hangján.
Mesél.
De az előbbi tört pillanat elárulja, hogy nincsen túl az egészen.
Csak nem gondol rá.
De azért a fájdalom ott van, a seb nem gyógyult meg benne, csak nem figyel rá.
Érdekes dolog a lelki sebeknél, hogy sokkal lassabban gyógyulnak, mint a testiek. Sőt, a testi sebeink fájdalmát nem is igen tudjuk felidézni. Tudjuk, hogy fájt egy műtét utáni kötözés például, de az érzetét nem tudjuk felidézni. Tudjuk, hogy rossz volt, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen. A fizikai érzeteink emlékei homályosabbak.
A húsunk hamar gyógyul, a csontunk lassabban, az idegeink még lassabban, de vannak lelki sebeink, melyek még fél évszázad múlva is fájnak.
Mintha ez is azt mutatná, hogy inkább vagyunk lélek, mint test.
A léleknek ugyanis nincs ideje, legalábbis úgy nincs, mint a fizikai testnek, s ezért a regenerációja is sokkal lassabban tart - néha úgy tűnik, hogy a fájdalmunk vagy a félelmünk időtlen.
Mélyebb és valóságosabb a lélek emlékezete, mint a testé.
Főleg akkor, ha a halál erőszakosan és - érzéseink szerint – igazságtalanul szakított el tőlünk valakit.
A görög tragédiaírók, akik a psziché természetéről lényegesebben többet tudnak, mint mi, azt tanították, hogy az áldozatokat lélekben is el kell temetni, vélük a kapcsolatunkat át kell minősíteni, le kell zárni, különben nem tudjuk sem egyéni, sem kollektív történelmünket folytatni.
Hamvas pedig azt írja, hogy a lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad a Földön valaki, aki élete igazságát kimondja.
Ha ez nem történik meg – ahogy nálunk nem történt meg – akkor a légkör, a kollektív és egyéni szellemi és fizikai légkör teli van boldogtalan rezgésekkel, váddal, gyűlölettel, rossz lelkiismerettel, fulladt bosszúvággyal, feloldatlan görcsökkel.
Nehéz olyan világban élni, ahol a szeretet nemcsak állandóan sérül, de senki sem akad, aki ezeket a sérüléseket begyógyítsa. Nehéz olyan világban élni, ahol valaki, ha múltjára emlékeznie kell, félni kezd és elsírja magát.
Még akkor is, ha az a múlt régóta elmúlt.
Ami nem igaz.
Elmúlni csak az múlik el, ami a helyére kerül.
A helyén pedig akkor van valami, amikor a megbomlott harmónia helyreáll. Amikor a bűntudatot, a bosszúvágyat és az elkeseredést fölváltja a lélekben a kiengesztelődés és a megértés szelleme.
Amikor még az értelmetlennek tűnő halál is értelmet kap, utólag.
Amikor a szeretet világa helyreáll.
Nem politikáról beszélek, hanem lélektanról.
Egyéni és közösségi lélektanról.
Spirituálisan világosabb korban gondosan ügyeltek arra, hogy az ellenséget legyőzni lehet ugyan, de gyűlölni nem. S a legyőzötteknek és az áldozatoknak a végtisztességet meg kellett adni. Az özvegyek fájdalmát át tudták világítani, meg tudták nemesíteni. Meg tudták találni az értelmét a személyes és közösségi tragédiának. Ez minden drámára, küzdelemre, az egész életünkre igaz.
Egy normális világban s egy lelkileg egészségesen, értelmesen élt éltben nem fordulhat elő, hogy valaki a gyászát, a holtakkal s az élőkkel való kapcsolatát még egy emberöltő alatt se tudja rendezni.
Az egy beteg világ, ahol soha nem oldódik meg semmi.
S nincs más, csak a lappangó fájdalom, az igazságtalanság érzése – és a bosszúvágy.
Érdemes lenne erről őszintén és komolyan beszélgetni végre.

/ Müller Péter: Boldog lelkek tánca /

(L)

Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz! … Szervusz! … Vagy Még? … Én is vagyok! … Isten veled! … Mikor találkozunk? … A választ már nem hallod.

És élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés - mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még.
Egy biztos: ez a Szeretet mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

„… Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok, ez azt jelenti, hogy elengedem. Elengedni úgy, ahogy az ember egy léggömböt elenged, és soha nem néz utána. Nem tapad rá. Nem a másiknak lesz jobb azáltal, hogy megbocsátok neki, én leszek sokkal, de sokkal könnyebb. Harmonikus lesz a lelkem tőle. Mert a dédelgetett harag nekem is fájdalmakat, görcsöket okoz. Minden bosszúvágy, minden olyan érzés, ami egy másik embert vádol, az az én súlyom.”

/ Müller Péter: Titkos tanítások /

„Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.”

/ Müller Péter: Örömkönyv /

„Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múljától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.”

/ Müller Péter /

Ha szeretlek, beléd bújok..

„Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.”

/ Müller Péter: Szeretetkönyv /

M.P.

„A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.”

/ Müller Péter /